Untitled Document

ALAPÍTVÁNYUNKRÓL

1996. évben vált szükségessé a helyi igények és az országosan benyújtható pályázati lehetőségek miatt, a szociális gondoskodás eredményes működtetése céljából az „S.O.S.” Együtt-Egymásért Alapítvány létrehozása, amely Balatonfüreden és környékén felvállalta elsődlegesen a megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő) emberek támogatását és átképzését, munkához juttatását, másodlagosan a Munkaügyi Központtal együttműködve a munkanélküliek, álláskeresők, romák munkához juttatását – ingyenes munkaközvetítését.

Szükség volt és van az alulképzett és a munkaerőpiacon esélytelen réteg újbóli munkába állítására. Ezt alapfokú OKJ-s tanfolyamok szervezésével és finanszírozásával oldottuk meg, hiszen az általunk gondozott emberek zöme 50 év feletti ember, 80 %-ának alap, vagy középfokú szakmai végzettsége van, de ezzel a képesítéssel a megfelelő munkahely megtalálásához nagyobb esélye lett. A tanfolyamok szervezésének költségeit úgy tudtuk csökkenteni, hogy 1999-ben támogatást nyertünk a Veszprém Megyei Munkaügyi Központtól és saját oktatótermet létesíttettünk.
Természetesen tanfolyamokra pályáztunk így az Alapítvány keretén belül térítésmentesen átképzett létszám meghaladja 1999 óta a 70 főt. A kerekes székes, és súlyos mozgássérült hallgatókat (8 fő) saját Citroen Berlingó típusú autónkkal szállítottuk a tanfolyamra. Az OKJ-s tanfolyamokat mivel képzési jogunk nem volt az OKTKER Kft mint képző szervezet bonyolította.

Javarészt idősebb, 50 év feletti érdeklődőket képeztünk ingyenesen pályázati pénzek segítségével. Tanfolyamjaink igen eredményesek voltak, mert olyan tanárok készítették fel a csoportot, akik szociálisan érzékenyek és elérték, hogy négy tolókocsis hallgató kitüntetéssel végezte el a tanfolyamokat.

2001. évtől Teleházunk szolgáltatásait térítésmentesen bocsátottuk a lakosság rendelkezésére, ahol levelet írhattak, nyomtathattak és internetet is használhattak.
Balatonfüred Önkormányzatának támogatásával folytattuk és folytatjuk a Balatonfüredi Vállalkozási Iroda tevékenységét is, ahol civil szervezeteknek, vállalkozásoknak térítésmentes felvilágosítást nyújtottunk, adózási, számviteli, pályázatkészítési, hitelfelvételi ügyeik intézésében.

2005. évben elindítottuk Balatonfüred Önkormányzatának segítségével új szolgáltatásunkat a TÁMOGATÓ SZOLGÁLATOT, melynek alapvető feladata a rászorult emberek közintézményekbe való szállítása, segítségnyújtása, bevásárlás a rászorulók részére és gondozása.

2006. évben a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ  tevékenységét segítve bekapcsolódtunk a kistérségi támogató szolgálat és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás munkájába is.

Az alapítványnál végezzük a szociális segélykérelmek megírását, személyi jövedelemadó elkészítését, OOSZI (új nevén ORSZI) kérelmek megírását, és minden egyéb segítő tevékenységet, amelyet a rászoruló emberek életvitelének javulását eredményezi.
Az irodánkat felkereső rászorult emberek részére szolgáltatásaink  ingyenesek.
A támogató szolgálatot igénybevevő rászorulók csekély összegű térítési díj fizetésével vehetik igénybe ezen szolgáltatást.
Szükség szerint jogsegélyszolgálatot és lelki-segély szolgálatot is biztosítottunk előzetes bejelentkezés alapján.

 

Ma 2021. április 12. hétfő, Gyula napja van.

Alapítvány

Tanfolyamok

Információk

Felhasználók

Látogatók száma:22552